A Visszadobtak oldal szorosan kapcsolódik a Pomázi Futó Bajnokok Se oldalhoz.

Az egész megvalósulása egy gyermekkori álmom része, amit mindig is dédelgettem magamban, de sosem mertem meglépni. Mégis, az életemben eljött az a pont, amikor felismertem és ráléptem a megvalósítás útjára, nem kis félelemmel a szívemben. Tudtam, hogy ez az út nem lesz könnyű, de az álmom erősebb volt a félelmemnél.

A blogomat 2013.nyarán indítottam, az egyesületet 2015.márciusban alapítottuk a barátaimmal, és az első versenyünket 2016.júliusban rendeztük meg, 1.PFB-SkanzenFutás néven.

Bízom benne, hogy mindenkinek örömöt ,hitet, bizonyosságot tudok adni arról, ami évek óta a mottóm:

“A legnagyobb félelmek mögött vannak az igazi csodák….”